Élet nyugaton

Kisgyermekkel itt és ott

Néhány szó a családtámogatási rendszerekről

2018. március 18. - Li Sai

Sokszor sok beszélgetésben szóba kerül az, hogy vajon kisgyerekkel hol könnyebb az élet. Ilyenkor kiderül az is, hogy a külföldi (ez esetben németországi) családtámogatási rendszerrel sokan nincsenek tisztában. Pedig ennek ismerete hasznos lenne, amikor a család, a külföldre költözésen gondolkodik.

Nézzünk a puszta számokat. Először Németországban.

A baba születése előtt 6 héttel és utána 8 hétig anyasági pénzt kapnak az anyukák, ami 13 euro/nap. Ezt az állam adja, és a munkáltató (ha van) kiegészíti az átlagfizetés 100 %-ára.Ez után következik az Elterngeld. Az összege a nettó fizetés 65-67 %-a, akinek nem volt a szülés előtt munkahelye, annak 300 euro/hónap. Ez az az ellátás, ami a legjobban különbözik a magyartól.Az Elterngeld (ha az anyasági pénzt felvette valaki) akkor a 8. hét után jár, 10 hónapra. Elterngeldet az apa is kap, 2 hónapra. Ez így tehát a baba 14 hónapos koráig tart.

Van arra lehetőség, hogy az Elterngeldet nem 10 hónap, hanem 20 hónap alatt vegye fel valaki, ebben az esetben a pénz fele fog járni. Tehát 20 hónap alatt kapja meg azt az összeget, amit normál esetben 10 hónap alatt kapna.

A gyerekkel 3 éves korig lehet otthon maradni, de az utolsó évre nem kap semmilyen juttatást az anya. Otthon maradhat, de akkor az apa fizetéséből és a családi pótlékból élnek.

Kelengyepénz van a baba születésekor, de CSAK a rászoruló családoknak. Ebben az esetben természetesen igazolni kell a rászorultságot.

baby-784608_1280.jpg

A családi pótlék az 1. és a 2. gyerek után 194 euro/hó, 3. gyerek után 200 euro/hó, 4. gyerek után 225 euro, ami addig jár, amíg a gyerek a felsőfokú tanulmányait végzi, de max. 25 éves korig. A Kinderfreibetrag ( gyermekek utáni adómentes jövedelem) kb. 7400 euro. Ez azt jelenti, hogy éves nettó 7400 euro jövedelem adómentes, az ezen felüli rész után adózni kell.

Abban az esetben, ha a várandós kismama kórházba kerül, minden ott töltött éjszaka utána napidíjat kell fizetni, aminek az összege 10 euro/éjszaka. Szüléskor nem kell napidíjat fizetni. Ha a baba megbetegszik és kórházba kerül, az anya bent lehet vele, ha tudnak neki helyet biztosítani, ebben az esetben nem kell napidíjat fizetni.

Amikor az Elterngeld lejár és az anyuka dolgozni szeretne, akkor be kell adni a gyereket bölcsődébe. Ezzel az az aprócska gond van, hogy nagyon kevés állami bölcsőde van. Magán (fizetős) bölcsődék vannak, és Tagesmutter - rendszer. Ez azt jelenti hogy egy szakképzett gondozó a saját lakásán fogad 1-5 babát, akikre felügyel, amíg az anyuka dolgozik. Itt napidíjat kell fizetni.

Az állami bölcsibe nyilvánvalóan először a rosszabb anyagi körülmények között élők gyerekeit veszik fel, ezért előfordul, hogy valakinek nem jut hely, akkor neki Tagesmuttert kell keresni. Van, ahol ezekből is kevés van, tehát az sem biztos, hogy ide bejut a gyerek. Értelemszerűen amíg nincs bölcsi, vagy Tagesmutter, addig az anya nem tud elmenni dolgozni.

Az óvodánál is kb. ugyanez a helyzet: kevés állami ovi van, elsőbbséget élveznek a rászorulók és azok az anyák akik azonnal tudnának visszamenni a régi munkahelyükre dolgozni. Akinek nincs munkahelye, annak a gyereke kerül a sor végére. Az ovi nem kötelező, csak az iskola előtti utolsó év. Előfordul, hogy itt is hosszú várólista van, vagy csak a lakóhelytől távoli oviba veszik fel a gyereket. ( nem csak a külföldit, a német gyereket is)

Az ovi is fizetős, sőt van, ahova ebédet is vinni kell. Az iskola is sok esetben csak délelőtt van, tehát délben, kora délután hazamegy a gyerek. Nincs minden iskolában napközi.

Németországban az egészségügyi költségek sok esetben attól is függenek, hogy ki melyik biztosítónál van: aki több biztosítási díjat fizet, az több ellátást kap ingyen, vagy olcsóbban, mint egy másik biztosítónál kevesebbet fizető beteg.

Magyarországon a baba születése előtt kezdődik a CSED. 28 nappal a kiírás előtt lehet elkezdeni az igénybevételt, de nem kötelező. Összesen 168 napra jár, és a nettó jövedelem 70 %-a. Ez csak akkor jár, ha az anyának előtte volt 2 éven belül 365  munkaviszonya, és az igénylés idején is tart a munkaviszony.

A baba születésekor egyszeri anyasági támogatás van, 64 000 Ft.

GYED a baba 2 éves koráig jár, és a 169. naptól lehet mellette dolgozni is. Összege a nettó jövedelem 70 %-a.

GYES a kicsi 3 éves koráig jár, az összege 25 650 Ft.

A családi pótlék összege 1 gyermek esetén 12 200 Ft, 2 gyermek esetén 13 300 Ft/gyerek, 3 gyerek esetén 16 000 Ft/gyerek.

Mindezek mellett van családi adókedvezmény. Az összege a gyermekek számától, 1 gyermek után 10 000 Ft, 2 gyermek után 17 500 gyermekenként, havonta, 3 vagy több gyermek esetén 33 000 Ft gyermekenként, és havonta.

Főállású anyasági támogatás (GYET) három vagy több gyermek esetén jár, a legkisebb gyermek 8 éves koráig, vagy addig, amíg a legnagyobb gyerek be nem tölti a 18 éves kort. Az összege a mindenkori nyugdíjminimum összegével egyenlő.

A családokat igényelhetnek  még  CSOK-ot, családi otthonteremtési támogatást, amely lakásvásárlásra, építésre, felújításra költhető, összege a gyermekek számától, és a felhasználási céltól függ.

A fenti számok alapján azt látjuk, hogy a német és a magyar családtámogatás között a legnagyobb különbség a 2-3 éves korig járó juttatásokban és az adókedvezményben  van. A kapott juttatásokhoz képest drága a bölcsődei, óvodai díj, sok esetben majdnem annyi, amennyi az anya fizetése lesz, amikor visszamegy dolgozni. Megfelelő nyelvismeret, és keresett szakma hiányában nem minden magyar anyuka tud Németországban munkát vállalni, és ha tud, annak is lehet, hogy nagy része a térítési díjakra fog elmenni.

Éppen ezért, nagyon ajánlott minden fiatalnak, aki külföldön szándékozik családot alapítani, hogy előtte alaposan nézzen utána a munkalehetőségeknek, családtámogatási, adózási rendszernek, hogy ne érje meglepetés.

 

Lábjegyzet: Néhány nappal ezelőtt Czeglédi György biztonságpolitikai tanácsadó is beszélt a német helyzetről a televízióban. Az ő véleménye szerint a német nők azért szülnek, csak egy -két gyermeket, mert fontosabb nekik a karrierjük, és mert a családtámogatási rendszerük nem éppen család-és gyermekbarát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletnyugaton.blog.hu/api/trackback/id/tr9913750350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egigi 2018.03.18. 23:20:55

Igazából ezt akkor lehetne érdemben összehasonlítani, ha tisztában lennénk az átlagos fizetésekkel és megélhetési költségekkel a németeknél is, hogy egyáltalán egy átlagos családban szükség van-e a kieső kereset pótlására, vagy az apuka fizetéséből is vígan megél a család. Akiket személyesen ismerek, ott a nők végleg otthon maradtak a szülés után, simán elég volt egy fizetés.

vuvuzela importőr 2018.03.19. 00:27:11

@egigi: hát, az sem medián bér lehetett. itt is megteheti a felsőközéposztály.

2018.03.19. 00:56:46

@egigi: nem csak németeknél, de mindenütt jellemző az egykeresős családmodell. A mérnök-ügyvéd-orvos-vállalkozó rétegnél, az asszony nem csak a gyerek 3 éves koráig, de végleg otthon maradhat. A kevesebbet kereső prolik közt csak a hagyományos társadalmakban, ahol szégyen, ha egy férjezett nőnek dolgoznia kell.

Akanell 2018.03.19. 04:52:19

Mi ez valami propaganda poszt? Simán kihagyta, hogy Németországban rengeteg a 2-4-6 órás munkalehetőség. Az elterngeld 12 hónap+2 hónap Mutterschaft geld. Összesen átlag 14 hónap az otthon maradás. A bölcsik és ovik ára a fizetés nagyságától is függ. Tehát aki gazdagabb az többet fizet. Továbbá itt is van adókedvezmény. Például a férjet az asszony hátrányára jobb adókategóriába lehet tetetni. Az már pár száz euró. Adóvisszaigénylésnél is jóval több jár vissza, ha van gyereke az embernek.

chrisred 2018.03.19. 05:30:03

@egigi: Szerintem m eg inkább azzal, hogy az átlagos családok jövedelmi helyzetéhez képest milyen arányú többletköltséget jelent a gyerek felnevelése.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.19. 06:28:46

Kelet-Európában mindenhol jobb a családtámogatási rendszer, mint nyugaton.

samot1 2018.03.19. 07:04:55

maxval bircaman:
Udvariasan,hiànyos az informàciod!

Li Sai 2018.03.19. 07:09:36

@Akanell: nem hagytam ki az Elterngeldet és az adókezdvezményt sem.

Szelid sunmalac 2018.03.19. 08:21:43

Nagsyon szepen van megirva, mar mintha objektiv lenne, persze alg felismerheto, de fontos csusztatasokkal. Peldaul, hogy meg soha nem volt olyan magas az ovadas gyerekek szama, mint 2017-bne es soha nem bovulkt olyan gyorsan az ovodai ferohelyek szama. Ovodaba a gyerekek 85%-a jar, Tagesmutterhoz meg az 1,4%-kuk. Tehat kibaszott csusztatas ugy feltuntettni, mintha senkinek nem jutna hely es mindenkinek magangondozot kene fogadnia. Meg az indiai konzulesnek, akiket evre jott, meg az o gyerekeinek is par nap alatt talaltunk helyet altalanosban is, ovodaban is.
A torvenyi betegbiztositasnal mind a hozzajarulas merteke, mind a befizetes merteke, mind a zolgaltatasok minosege AZONSO es torvenyileg eloirt. Amirol te HAZUDSZ, az a privat Krankenversicherung, es csak egy bizonyos kerest felett LEHET valasztani, amit persze minden intezet jotekonyan felajanl, de igencsak ketoldalu, hogy erdeme-es valasztani. En pl. (mert EZT is lehet), maradtam az allamiban, ahol ugya a TORVENYILEG meghatarozott osszeg miatt magasabb dijat fizetek, de a privattal ellentetben nem emelkedik evente eletem egeig, es nyugdiojaskent sem kell majd a keresetem felet kifizetni.
Kihagytad, hogy a legtobb anya 2-4-6 oras munkakat vallal, amire itt igencsak sok lehetoseg van es szinte mindeki ezt csinalja.
Hazudsz a csaalai potlekokrol is, amikor kihagyod, hogy Nemetorszagban joval 18 ev folott is jar, amennyiben igazoldo, hogy a gyerek tanul, kepzesre jar, vagy munkat kerese, tehat konkretan amig nem dolgozik. Magyarorszagon meg onkenyesen mar azert is megszuintetik, ha a gyerek nem jar (most figyelj!) egyetlen adott iskolaba! Kerdes nelkul! Megha mashova jar is!

Sorolhatnam meg napestig, de igen ugyes probalkozas volt.

Osszesegeben viszont mesz te a picsaba a hazugsagaiddal

röf 2018.03.19. 08:40:09

Akkor ez egy kánaán lesz a kecskékkel táncolóknak....

Womb Raider 2018.03.19. 08:40:51

@Szelid sunmalac: Persze... Mo.-n sem 18 éves korig jár, de oda se neki. Az SNI-s gyereknek egészen 23 éves korig..amúgy 20-ig, ha tanul.

"Magyarorszagon meg onkenyesen mar azert is megszuintetik, ha a gyerek nem jar (most figyelj!) egyetlen adott iskolaba! Kerdes nelkul! Megha mashova jar is!"

Igen! A zsidókat meg péntekenként a Dunába lövik és a migránsok csecsemőiből főznek pörköltet a határőröknek...

Szelid sunmalac 2018.03.19. 08:52:12

@Womb Raider: Ige figyelj kispofam. Most leirhatnam neked a klavariat reszleteiben, de nekd aztan nem fogok magyarazkodni. Vagy elhiszed, hogy igy tortent, vagy nem, pont leszarom. En tudom, mert velem esett meg.

Szelid sunmalac 2018.03.19. 08:57:50

@Womb Raider: Csak igy roviden. x keruleti lakoskent, jelentkezett a gyerek y keruleti iskolaba IS. Mikor kikoltoztunk, a lakohely szerinti onkormanyzathoz mindent bejelentettunk, ahogy kell, a kulfoldi iskosaltol iskolalatogatasit is leadtunk stb. Mindent ahogy az elo van irva es egyebkent senki nem tesz meg. Az onkormanyzat iktatta, igazolas van, stb. Aztan egyik nap az x keruleti polgarmesteri hivatla HATAROZATOT kuldott, hogy megszunteti a csaladi potlek folyositasat (amit egyebkent nem ok, hanem a MAK folyosit), mert abba az iskolaba nem jar a gyerek. Igaz, mar harom eve nem jar oda. A folyositast egyebketn azonnali hatallyal szuntetek meg. A level egyebketn a bejelentett y keruleti lakohelyunkre erkezett, tehat TUDJAK az elerhetosegink, es megegyszer be is lett jelentve az y keruleti onkormanyzaton. Azota hiba kerestem mindket onkormanyzatot, hogy ezt igy megis hogy, ennyibol bazdmeg mucsajrocsoge faszom polgarmestere is kijelenthetne, hogy az o iskolajaba sem jar a gyerek. Valasz: 0.

A nemetek: minden evben kuldenek MAGYAR nyelvu formanyomtatvanyt (erted, a nemet hatosagok), amiben leirod a gyerke suliba jar, csatolod az igazolast az iskolatol (ami a mi onkormnyzatunknak is megvolt), a munkahelyrol az igazolast, es ennyi. Elkuldod es mindneki tudja mi van, hogy van.

De TE bazdmeg, te aztan ironizalj csak hulyegyerek, mert te annyira kepben vagy ezzel. Hulye faszkalap.

Szelid sunmalac 2018.03.19. 08:59:29

@Szelid sunmalac: Ja, azt mondani sem kell, hogy a nemetek rakerdeztek a magyar hatosagoknal evekkel ezelott is, meg most is, mikor irtam nekik. Elotte a nemet jarandosagbol levontak a magyar tamogatas mertkeet, hogy ne legyen dupüla juttatas (teljesen korrekt), majd a "hatarozat" utan, itt kapom a teljes osszeget. Megint korrekt.

Jakab.gipsz 2018.03.19. 09:24:42

Bezzeg Németország, az ám a Kánaán.

Womb Raider 2018.03.19. 09:27:06

@Szelid sunmalac: Milyen kifinomult (talán "németben" csiszolódtál?) a sítlus.
Se anyád, se a kretén kölyköd nem vagyok, szóval maradjunk egy szint felett.
Akkor összegezném a litániád lényegét: lusta voltál a gyerek iskolaváltását regisztráltatni és ezért Orbánmonnyonle!!!
Akkor, ha ráérsz, léccilécci hasonlítsd már össze a szívedcsücske liberálbolsevik bagázs és az illiberális orbánkormány családtámogatási rendszerét, oké?

zizi77 2018.03.19. 09:48:29

@Szelid sunmalac: nem kötözködésből, de akkor lényegében jogos, hogy megszűnt az itthon csp folyósítás, csak az intézés módját kifogásolod? Csak mert a gyerek valóban nem jár Mo-on suliba ezek szerint.

Womb Raider 2018.03.19. 09:59:34

@Szelid sunmalac: ...ja... tényleg, a Németországi csp naggyon szupper, naggyon liberális, de mi a helyzet a lakástámogatásokkal? Van már saját házad /lakásod, vagy bérelsz?

B.Log 2018.03.19. 10:00:42

Azért ez a cikk kiegészítésre szorul:
- A gyerekfelügyeletért kapott jövedelempótló támogatásokat nemcsak az anyuka veheti igénybe. Mo-on a szülők pl. általában úgy járnak jól, ha a 169. naptól anyuka is elmegy dolgozni, apuka meg a saját munkája mellett felveszi a magasabb fizetése miatt az anyukáénál magasabb gyed-et is (más kérdés, hogy elég sajátos a szülő ki nem eső jövedelmét pótolni...)
- Németországban néhány év óta van "Rechtsanspruch" bölcsődei férőhelyre annak ellenére, hogy nincs elég. Azaz perelhetsz, ha nem kapsz a gyerekednek helyet. Mo-on simán elhajtanak azzal, hogy "helyhiány", és még csak ki sem perelheted az államtól a gyerekfelügyelet költségeit, hiszen megkapod gyed-ben.
- Németországban a családtámogatási rendszer pénzben jelentősebb része a kitartott feleség szubvencionálásán keresztül valósul meg. Pl. a családi adózáson keresztül nem kevés pénzzel támogatják "a férj kitartja a feleségét" című családmodellt: amíg a feleség nem dolgozik, a férj jövedelme alacsonyabb adókulcs szerint adózik, de ha a feleség visszamegy dolgozni, az ő jövedelme hozzáadódik a férjéhez és magasabb kulccsal adóznak. Szakértők szerint a napközi ellátás hiánya mellett éppen a családi adózás a legfőbb oka az alacsony gyerekszámnak (mert a tapasztalatok szerint az otthonmaradás támogatása rontja a gyerekvállalási kedvet).
- Hiányzik a felsorolásból, hogy mely juttatás milyen egyéb jogosultságokkal jár, pl. egészségbiztosítással, nyugdíjjogosultsággal, munkanélküli ellátásra való jogosultsággal. Ezek az átvállalt biztosítási díjak nem kis tételt tesznek ki.
- Egészségbztosítás: míg No-ban az eü.költségeket a biztosítási díjból kell, hogy fedezze a biztosító (a szolidaritás elve az eltartottaknak az egyedülállók rovására adott díjkedvezményeken keresztül érvényesül), Mo-on az egészségügyet ad hoc-módon finanszírozzák az adóból; az eltartottaktól elméletileg beszedett díj jelképes és töredéke annak, amit be kellene szedni, ha az egészségbiztosítás biztosítási alapon működne. Gyerekek után pl. Mo-on nulla egészsíégbiztosítási díjat kell fizetni, ami de facto egy nagyságrendileg kb. havi 20ezres támogatást jelent.
- A gyereknevelés legnagyobb költségtétele és egyben a legnagyobb családtámogatási tétel az oktatás, amit vélhetően azért szoktak kifelejteni az ilyesfajta felsorolásokból, mert nem pénzben kapják a szülők, hanem természetben. Ez még Mo-on is nagyságrendileg havi 50-60 ezer forint/gyerek értékű szolgáltatás (csak a normatív támogatást nézve), Németországban feltehetőleg több (nyilván tartományonként változik, pontosan mennyi).

GAXXX 2018.03.19. 10:06:55

Ez egy nagyon hiányos cikk, vagy mi.

Többen leírták már az összehasonlítással kapcsolatos problémákat, esetleg érdemes lenne egy új verziót írni a kommentekből szemezgetve. Vagy legközelebb rendesen felkészülni, az is egy járható út.

Szelid sunmalac 2018.03.19. 10:07:33

@zizi77: A csaladi potleknem attol fugg (torveny szerint sem), hogy hova jar iskolaba a gyerek, hanem hogy jar-e. Az EU-ba lepeskor elfogadtuk ezeket a szabalyokat. Mint ahogy te is szabadon mozoghatsz es vallalhatsz munkat, a gyereked is jarhat mashova iskolaba, mint ahogy mas orszagokbol is johetnk magyar iskolakba. Ezt egyetlen fideszes seggnyalo, de akar egy onkormanyzat sem irhatja onkenyesen felul, mert allamkozi megallapodasok rogzitik. Tehat ha a jogossagat firtatod, akkor a valasz egyertelmuen NEM. Amennyiben az eljarads modjat firtatod, az se nem jogos, se nem korrekt.

Szelid sunmalac 2018.03.19. 10:09:27

@Womb Raider: Ide figyelj faszkalap! Ezt a stilusd kizarolag neked tartom fent, mert te vagy a blogszferaban az egyik legismertebb mocskos troll, akinek semmi mas nem fontos, minthogy liberalbolsevikozzon meg zisdozzon, barmilyen tamrol legyen szo. Ezenkivul segghulye is vagy, hioszen csak harom kommentben irtam le tobbszor is, hogy BE VOLT JELENTVE AZ ISKOLAVALTAS: Ennyire vagy funcionalis analfabeta baszom anyad, aki a vilagra tolt.

zizi77 2018.03.19. 10:18:13

@Szelid sunmalac: de lényegében megkapod a csp-t most is, csak a németektől, nem. Hiszen eddig levonták a magyarországi összeget az ottani juttatásból. Ráadásul egyszerűbb is így, mert csak egy helyen kell intézni, ha változás van valamiben.
Azt gondolom, hogy ha ütnétek a vasat, valószínű megoldódna a dolog, de mivel nem élet itthon, nem hiszem, hogy napi szinten foglalkoznátok a kérdéssel. A bürokrácia valóban katasztrófa, ezt nem vitatom.
Viszont az eredeti felvetéseddel ellentétben a gyerek nem maradt csp nélkül. Az a kijelentésed meg, hogy a kormányhivatal szó nélkül beszünteti a csp folyósítást, ha máshová viszed a gyereked tanulni, esetetekben lehet, hogy igaz/bár úgy gondolom Ti sem tettek meg mindent ennek rendezésére/, de általánosítva ezt leírni erős csúsztatás. Többek között az én gyerekem se állami suliba jár, mégse volt ebből gond.

Womb Raider 2018.03.19. 10:18:54

@Szelid sunmalac: Miket nem mondasz ... és milyen mocskos a szád....

"mert te vagy a blogszferaban az egyik legismertebb mocskos troll,"
Szerinted... de bajban lennél, ha ezen állításodat igazolni is kellene...

" csak harom kommentben irtam le tobbszor is, hogy BE VOLT JELENTVE AZ ISKOLAVALTAS:"
Khmmm... egyszer sem írtad le, csak a lakhelyváltás bejelentését.

Viszont én lehetek bármekkora közellenség troll, a te útszéli stílusodat ezzel ugyan nem magyarázod meg... max igazolod, a a liberálfasiszták nagyon nehezen viselik, ha ellent mondanak nekik, vagy rámutatnak a butaságaikra.
Amúgy, mi a helyzet a két kormányzat családtámogatását összehasonlítása ügyében?
Na, menj, te kis CSP-vadász...

zizi77 2018.03.19. 10:28:44

@zizi77: ja és még annyi, mivel tisztában voltak vele, hogy a gyerek a németeknél él életvitelszerűen, és ott jár suliba, ezzel együtt ott kaptok csp-t, a magyar állam megspórolja az itthonit. Lehet, hogy ez gáznak tűnik szerinted, de logikus lépés. Hogy ez mennyire ment egyik napról a másikra, azért nem egyértelmű, hiszen ezt az önkormányzatnak, a gyámügynek, az iskolának, a védőnői szolgálatnak, a kormányhivatalnak egyeztetnie kell. Ti már csak a határozatot kaptátok meg, de kötve hiszem, hogy egy emberke döntött a kérdésben egy kávé mellett.

peter3374 2018.03.19. 11:02:10

@zizi77: ezt nem is ertem... A szulok kint dolgoznak, a gyerek kint el es jar iskolaba, akkor miert kell verni az asztalt, hogy miert nem kap magyarorszagon segilyt....

Dorinda41 2018.03.19. 11:47:12

@zizi77: Csakhogy törvény szerint Magyarországon is jár a gyereknek, ha EU-s országban tanul és él is. A két ország között pedig van egy elszámolás. A németek annyival kevesebbet fizetnek, amennyit itthon kapnak a gyerek után. Ebből van most probléma Ausztriában, mert ott meg akarják szüntetni, hogy a magyar munkavállaló ausztriai munkája után kaphasson osztrák családi pótlékot a Magyarországon tanuló és életvitelszerűen tartózkodó gyereke után. Mert hogy ez is jár.

Dorinda41 2018.03.19. 11:48:28

@peter3374: Nem segíly. Alanyi jogon a gyermeknek járó juttatás. Amiről egyébként a szülő nem mondhat le, mert nem ő kapja, jogilag nem az övé.

Womb Raider 2018.03.19. 12:20:47

@Dorinda41: Támogatást onnan várjunk, ahová adót fizetünk :) Az, hogy az osztrákok trükközni akarnak, az az ő felelősségük, nem a magyar kormányé.. szerintem...
Vagy te úgy gondolod, hogy a magyar állampolgárnak, éljenek ő, vagy a szülei bárhol a világban, automatikusan, alanyi jogon jár teljes támogatás, függetlenül hogy a szülők fizetnek ide járulékot, vagy sem, hogy megfejik -e azt az országot, ahol éppen élnek, vagy sem?

zizi77 2018.03.19. 12:22:12

@Dorinda41: Csak az elmondás alapján most a németeknél meg is kapja a teljes összeget, így kár nem éri a szülőt. Nyílván el lehetne intézni, hogy két helyről jöjjön ugyanaz az összeg, de mi értelme lenne?
Őszintén szólva, teljesen megértem az osztrák álláspontot is: Minek támogatna olyan gyerekeket, akik egyenlőre szándék szerint nem ott fognak majd felnőve adózni?

zizi77 2018.03.19. 12:31:46

@Womb Raider: Mivel a csp alanyi jogon a gyereknek jár, szerintem teljesen normális gondolat, hogy ott kapja, ahol életvitel szerint él. Ezen logika alapján tök jogos az osztrákok felvetése, és az is, hogy a Németországban élő gyerek ott kapjon csp-t.

Li Sai 2018.03.19. 12:42:54

@egigi: Lesz majd ilyen cikk is, már folyik az anyaggyűjtés. Ha feliratkozol a blogra, biztosan nem maradsz le róla.

Li Sai 2018.03.19. 12:45:42

@karandash: Németországban élek. Nem ismerek egyetlen NÉMET anyukát sem, aki 2 évnél tovább otthon maradt a gyerekekkel. Orvosházaspár SEM. Természetesen ettől biztosan vannak ilyenek. Nem NÉMET családokban pedig teljesen biztos.

Li Sai 2018.03.19. 12:47:40

@röf: igen, mert az Ön által említett családok a megszokottnál sokkal több juttatást kapnak. Lakásbérlési támogatást, kedvezményes vásárlási lehetőséget, stb.

Li Sai 2018.03.19. 12:51:32

@B.Log: köszönöm a kiegészítéseket!

Womb Raider 2018.03.19. 12:56:18

@zizi77: Ó, azért nem szívbajosak a nagy nyugati országok.. szemrebbenés nélkül elszippant minden magasan képzett embert (vagy akár egyszerű szakmunkásokat is..) a peremországokból, ahol amyúgy nyomott áron vásárolnak munkaerőt is..
Nem teljesen a topic/blog hatásköre, de ezért kétoldalú dolog a magyar oktatás finanszírozásának minden határon túli növelésére irányuló követelés is..

Szelid sunmalac 2018.03.19. 13:18:23

@zizi77: Kedves zizi, ugy latom nem teljsen erted. Egyreszt sehol nem irtam, hogy nekem baj lenne hgoy csak a nemetektol kapom. Sot. Ha ez erdekel, akkor ide leirom neked, pont leszrom kapom-e egyaltalan. Az viszont zavar, hogy a magyar hivatalok a hatlyos magar es nemzektozi torvenyek es egyezmenyek ellenben egyszeruen hatarozatot hoznak,raadasul olyan szervek, amiknek elvileg semmi koze hozzank. Probald meg kerlek ertelemzni, amit leirtam. x keruleti lakso / y keruleti iskola. Megyegyszer: egy olyan kerulti okromanyzat hozott kerdes es egyeztets nelkule egy hataorzatot, amihez a vailgon semmi kozunk nicns es nem volt. Mig amihez kozunk, azt meg sem kerdeztek, pedig nekik minden papir a rendelkezesukre all, mert veluk mindenrol mindenkor egyeztettunk. A csaladi potlek osszeget allamkozi szerzodesek szabalyozzak. A neme fel kizarolag azert fizeti most a teljes osszeget, mert latta magyar fel hatarozatat (asmit termszetesen hivatalos lefordittatva elkuldtem a nemet hatosagoknak). Hogy az ugyben en mit tettem meg, es mit nem, abba ne menjunk bele, mert nem irtam le reszleteiben es nem is fogom, csak azert, hogy teged megnyugtassalak.

Ha te nem latod a problemat, itt abba is hagynam. Nem erek ra trivialis dologokat otszor elmagyarazni olyanoknak, akik nem veszik a faradtsagot az alapveto szovegertesre, vagy nem kepesek ra. Ne haragudj.

Szelid sunmalac 2018.03.19. 13:19:41

@zizi77: Egyebkent mi koza annak ahhoz hogy allami, vagy nem allami suliba jar-e a gyereked? Errol szo sem volt.

Gleccsertetű 2018.03.19. 13:40:51

@Szelid sunmalac: magyarul próbáltál csalni de bebuktál vele. és szemét fidesz

Muad\\\'Dib 2018.03.19. 13:54:10

@Szelid sunmalac:
Az óvodai rendszerrel voltak méretes gondok Németországban. Rengeteget cikkeztek róla mennyire nehéz pl. egy kevéssé tehetős bevándorlónak óvodába rakni a gyerekét (ami komoly integrációs problémákat is okozott). Most már elvileg sokkal jobb a helyzet, talán még jogszabályokon is változtattak, ezt meg nem mondom most fejből, meg kéne kérdeznem a kinn élő barátainkat.

skolikagnes 2018.03.19. 13:58:24

@Muad\\\'Dib: nem sokkal jobb. Én kint élek, itt is látom, és kisgyerekes (magyar) csoportokban is olvasom, hogy nagyon nehéz. A német ismerősöm sem kapott ovit a német gyerekének akkor, amikor szeretett volna.

zizi77 2018.03.19. 15:07:13

@Szelid sunmalac: "Magyarorszagon meg onkenyesen mar azert is megszuintetik, ha a gyerek nem jar (most figyelj!) egyetlen adott iskolaba! Kerdes nelkul! Megha mashova jar is!"
Ezt Te írtad fent, erre reagáltam magam is. Ez egy olyan általános érvényű kijelentés, ami baromira nem igaz.
Esetetekben azért y önkormi intézte ezt, mert oda járt a gyerek, ott szünt meg a sulis jogviszonya, és azon önkormányzat iskolájában adtátok meg új iskola gyanánt a német sulit.
Ha szerinted ez jogszerűtlen, akkor ügyvéddel tessék konzultálni, mert valamilyen rendeletre biztosan hivatkoztak, amibe vagy bele lehet kötni, vagy nem.

zizi77 2018.03.19. 15:24:17

"A könnyebb érthetőség kedvéért vegyünk egy konkrét példát: az egyik szülő úgy dönt, hogy kimegy Németországba dolgozni, a másik szülő pedig Magyarországon dolgozik tovább és neveli két közös kiskorú gyermeküket. Ebben az esetben Magyarország lesz az elsődleges felelős tagállam, hiszen az egyik szülő Magyarországon dolgozik és a gyermekek is Magyarországon járnak iskolába, így ez a szülő megkapja a teljes összegű magyar családi pótlékot mindkét gyermeke után. Ugyanakkor Németországban – ahol a másik szülő dolgozik – magasabb a családi pótlék, így Németország, mint másodlagos felelős tagállam a magyar és a német családi pótlék közötti különbözeti összeget fogja folyósítani ennek a szülőnek a közös gyermekekre tekintettel.

Ugyanennél a példánál maradva: ha a Magyarországon élő szülő nem folytat kereső tevékenységet (mert pl. munkanélküli vagy GYES-en van), akkor Németország lesz az elsődleges teherviselő állam, így a magyar családi pótlék folyósítását megszüntetik, és a teljes összegű német családi pótlékot Németország fogja folyósítani."

Forrás : ado.hu/rovatok/tb-nyugdij/csaladi-potlek-es-csaladi-ellatasok

Ha se munkaviszony, se életvitelszerű tartozkodás nincs Magyarországon, akkor ezek szerint simán megszüntetheti a folyosítást. Ha elolvasod az egész cikket, ott írja azt is, hogy nem jár automatce, hanem igényelni kell. Így azt gondolom nem vokt törvénytelenség.

Bolshevik 2018.03.19. 15:47:13

@zizi77: "Őszintén szólva, teljesen megértem az osztrák álláspontot is: Minek támogatna olyan gyerekeket, akik egyenlőre szándék szerint nem ott fognak majd felnőve adózni?"

Nagyon korrekt álláspont, csak azzal kéne kiegészíteni, hogy az ott dolgozó képzett bevándorló képzési és felnevelési költségeit viszont akkor fizesse ki az eredeti országnak. Ha már korrekt elszámolást akarunk ugye :D

Szelid sunmalac 2018.03.19. 16:02:35

@zizi77: Bazdmeg...te TENYLEG nem tudsz olvasni. Nem jart soha abba az aiskolaba, nem ott adtuk meg az adatokat, hanem a mi kerultunk onkormanyzataba. Te teljesen hulye vagy?
@Gleccsertetű: A masik IQ fighter...igen bazdmeg. Az ember ugy csal, hogy besetal az onkormanyzathoz es leadja az osszes letezo adatot igazolasokkal megtamogatva mind a magyar, mind a nemet hatosagoknak...Igy csal am a profi...Na menj aztan dugd vissza fejed a seggedbe.

zizi77 2018.03.19. 17:58:14

@Szelid sunmalac: Akkor légyszi rakd már tisztába a dolgot, mert az eredeti bejegyzésben egyszer x kerületi lakosok vagytok egyszer meg y kerületi!
"Csak igy roviden. x keruleti lakoskent, jelentkezett a gyerek y keruleti iskolaba IS."
" A level egyebketn a bejelentett y keruleti lakohelyunkre erkezett, tehat TUDJAK az elerhetosegink, es megegyszer be is lett jelentve az y keruleti onkormanyzaton. "
Arról nem írtál, hogy közben elköltöztetek x kerületből y kerületbe. Szóval ha össze-vissza írogatsz, csodálod, hogy az ember nem tudja mi jár a fejedben?

Womb Raider 2018.03.20. 07:39:49

@Szelid sunmalac: "Bazdmeg...te TENYLEG nem tudsz olvasni." >>>

" Nem jart soha abba az aiskolaba, nem ott adtuk meg az adatokat, hanem a mi kerultunk onkormanyzataba. "
:)))))))))))))))))))))))))))

zizi77 2018.03.20. 08:26:30

@Womb Raider: persze mindig más a hülye! Mellesleg az általam belinkelt cikk szerint teljesen jogosan vonták meg a Mo-i csp-t. Persze nem az iskolalátogatás hiánya miatt, hanem mert a család egyetlen tagja sem él vagy adózik már Mo-on. De biztos azért volt, mert nem az Orbán által kijelölt suliba járt a gyerek. Mellesleg a MÁK csak folyósító szerv, a jogosultságot az önkormányzat állapítja meg sok tényező alapján. Hogy itt most melyik önkormi milyen minőségben van jelen/állandó lakhely, ideiglenes lakhely, iskola fenntartó/ a fenti katyvaszból nem derül ki.